A küsz

Előfordulása

Európában a déli félszigetek kivételével mindenütt honos, folyókban, tavakban egyaránt. Vízfelszíni hal.

Alfaja

• Alburnus alburnus charusini (Petrov, 1926)

Megjelenése

Teste nyúlánk, oldalról lapított, szája felső állású. Háta csillogó kékeszöld, oldala, hasa ezüstösen csillogó, úszói közül a hát- és farokúszó szürke, a többi fehér. Az úszók töve pirosas.

Növekedése

Törpe hal. Az első évben 3-6, a 2. évben 6-11, a 3. évben 9-15, a 5. évben 13-19, az 5. évben 15–20 cm nagyságú. A 20 cm-es példány már ritka.

Életmódja

Planktont, élőbevonatot, rovarokat, lárvákat fogyaszt.

Szaporodása

Áprilistól júniusig egyedenként változóan több szakaszban ívik. A parti növényzet vagy kövek közé, csoportokban rakja ikráját a néhány cm-es vízbe. 2-3 évben ivarérett. Ikrája 1-1,2 mm átmérőjű. Nőstényenként 1000-1500 darabot rak évente.

Gazdasági jelentősége

A nemes ragadozók fontos, kárt nem okozó táplálékhala. Pikkelyeiből gyöngyházfesték készíthető (guanidin-kristály szuszpenzió).

Horgászati jelentősége

Tömeges előfordulása miatt fontos, de nem túl ellenálló csalihal. Csontkukaccal, házi léggyel fogják elsősorban. Fogása nem esik korlátozás alá.

A naphal

Előfordulása

Eredeti előfordulási területe Észak-Amerika keleti része, Kanadától egészen Floridáig, de már nagyon sok helyre betelepítették. Magyarországon a tiszta, álló vagy lassú folyású vizek növényzettel benőtt, iszapos vagy homokos medrű szakaszain található.

Megjelenése

A kifejlett hal testhossza 17-18 centiméter. Magas, oldalról lapított teste van. Kettős hátúszója teljesen egybeolvadt. Mellúszói viszonylag nagyok. Szája kicsiny, félig felső állású. Szeme a fejhez képest nagy. Fésűs pikkelyei közepes nagyságúak. A naphal színpompája csak a kifejlett állatokon szembetűnő. A felnőtt állatok háta olajbarna, az oldalak csillogását az egymást váltó narancsvörös, kék és zöld foltok okozzák. Fején a szem alatt csillogó kékeszöld csíkokat találunk. Kopoltyúfedőjének bőrfüggelékén egy élénk narancsvörös és egy nagyobb fekete foltot visel. Az úszók sárgás színűek, a hátúszó lágy részén és a farokúszó feketén foltozott.

Életmódja

Tápláléka igen változatos, planktonrákokon kívül nagy mennyiségű szúnyoglárvát és más halak ikráját és lárváját is elfogyasztja. Áldozatait a 20-30 cm-es mélységű vizekben keresgéli.

Szaporodása

A naphal ívási ideje május második fele és június, A hím ilyenkor feltűnő színeket ölt A sekély, homokos vagy köves aljzatú ívóterületre először a hímek érkeznek és egymáshoz viszonylag közel megkezdik a „fészkek” építését. Ezek a fészkek egyszerű gödrök, melyek átmérője körülbelül a hím testhosszának kétszerese. Igyekszik minden ellenséget távol tartani és úszóinak állandó mozgásával biztosítani az ikra fejlődéséhez szükséges oxigéndús vizet.

Szükség is van a védelemre, hiszen a lerakott ikrák száma legfeljebb 3000 db lehet. Az 1 mm-es átmérőjű ikraszemek egyébként a gödörben lévő apróbb kavicsokra, gyökér- és vízinövény darabokra tapadnak. Kikelésükhöz 2-3 napra van szükség a víz hőmérsékletétől függően. Ivarérettségüket 2-3 éves korukra érik el.

A márna

Előfordulása

Gyors vizű folyók lakója, homokos, kavicsos, márgás agyagos fenéken érzi jól magát.

Megjelenése

Kifejlett példányai testhossza 40-50 centiméter, de 70 centinél hosszabbra is megnőhet. Megnyúlt, nagyjából hengeres testű hal, de a feje fölülről, a farokrésze oldalról enyhén lapított.

Életmódja

Tápláléka férgek, rovarlárvák, csigák és egyéb gerinctelen állatok mellett, jelentős arányban tartalmaz növényi anyagokat is. A késő ősszel lehűlő vizekben kis méretű halakat is elfogyaszt.

Szaporodása

3-4 éves korában válik ivaréretté. Ívása május-júniusra esik, egy-egy nőstény 3-15 ezer 2 mm átmérőjű, sárgás ikrát rak, mely jól ragad a meder kavicsához, kövéhez. Ikrája mérgező.

A kecsege

Előfordulása

A Fekete-tenger, az Azovi-tenger, a Kaszpi-tenger vízgyűjtő területén, az Északi Jeges-tengerbe ömlő folyók közül az Ob-Irtisz-Jenyiszej vízrendszerében honos. A Dunában és nagyobb mellékfolyóiban egészen Bajorországig előfordul.

Megjelenése

Testhossza az 1 métert is elérheti, testtömege 6-7 kilogramm közötti. 11-17 hátvértje megnyúlt, hátrafelé irányuló hegyben végződik. A 60-70 apró oldalvért tetőcserép módjára fedi egymást; a hasvértek száma 10-18. Teste karcsú, orra keskeny, hosszú, gyengén felfelé hajló. Négy rojtozott bajuszszála viszonylag hosszú, lesimítva eléri a felső ajkat. Mellúszója nagy és erős, a hátúszó a farokhoz közel, a farok alatti úszó fölött helyezkedik el. A testének nagyobb része sötétbarna, szürkésbarna vagy feketésbarna, esetleg zöldes vagy kékes árnyalattal. A hasa sárga vagy vörhenyes fehér színű. Vértjei elefántcsont színűek.

Életmódja

A homokban, iszapban élő rovarlárvákkal, apró csigákkal, kishalakkal és növényi törmelékkel táplálkozik. Télre a kecsegék nagy csapatokban a meder mélyebb gödreibe húzódnak. Az ivarérettséget a hímek 4-5, a nőstények csak 5-6 éves korban érik el.

Szaporodása

Május-júniusban az áramló vízben kavicspadokon ívik. Egy-egy ikrás életkorától függően 5000-100.000 darab szürkésfehér színű ikrát rak, átmérőjük ~ 1,5-2,0 mm. A lárvák 4-5 nap alatt kelnek ki és megkezdik a Fekete-tenger felé vándorlást, de a tengert nem érik el, visszafordulnak. Ezt a vándorlási formát "imitált migratio"-nak hívják. A kecsege a régmúltban tengeri hal volt, és ennek bélyegeit a mai napig is hordozza.

A compó

Előfordulása

Európában, Szibéria egy részén és Anatóliában lévő síkvidéki, lassú áramlású, iszapos medrű folyók és állóvizek és mocsarak lakója. Magyarország állóvizeiben gyakori.

Megjelenése

A compó hosszúsága átlagosan 20-30 centiméter, legfeljebb 60 centiméter (7.5 kilogramm súllyal). A compó teste zömök, erőteljes felépítésű, magas faroknyéllel. Szája kicsi, csúcsba nyíló, mindkét szájzugon egy-egy rövid bajuszszál lóg. Szemei kicsinyek. Garatfogai egysorosak, 4.(5)-5 Pikkelyei aranysárgák és nagyon aprók (az oldalvonal mentén 95-100 található), a vastag, nyálkás bőrbe mélyen beágyazódtak. A hátúszót 12-13, a farok alatti úszót 9-11 sugár támasztja, valamennyi úszó lekerekített. A hím hasúszói megnyúltak, rajtuk a 2. sugár megvastagodott. A farokúszó gyengén öblösen bemélyedő szélű. Háta többnyire sötétzöld vagy sötétbarna, oldala világosabb, sárgarézfényű, hasoldala pedig sárgásfehér.

Életmódja

A compó túlnyomórészt lassan folyó vizekben, valamint sűrű növényállományokkal benőtt, iszapos fenékű, sekély, melegebb vizű tavakban él. Óvatos, a fényt kerülő halfaj, napközben rendszerint a fenékre húzódik, és csak szürkületkor élénkül meg. Az iszapban keresgéli szúnyoglárvákból, férgekből és csigákból álló táplálékát, de növényeket is fogyaszt. A telet az iszapba ásva tölti. Fekete, sárga és piros színváltozata is előfordul.

Szaporodása

2-3 évesen válnak ivaréretté. Május-júniusban ívik. 200-300 000, 1 milliméter átmérőjű ikrát rak, ezek rátapadnak a vízinövényekre. A kelési idő körülbelül 20 Celsius-fokos vízhőmérséklet mellett körülbelül 3 napba tellik. A frissen kelt, 4-5 milliméteres lárvák fején ragadós mirigy van, ezzel tapadnak meg a vízinövényeken, amíg szikzacskójukat felélik.

A ponty

Elterjedés

Pontyok egy tóban

Európában a közönséges tőponty, Ázsiában a közép-ázsiai, kínai és délkelet-ázsiai vadponty a legészakibb területek kivételével mindenfelé általánosan elterjedt. Európa nyugati és északi országaiba a tőpontyot az eredeti dunai élőhelyéről telepítették be az elmúlt évszázadokban. A nemes pontyot mára azokra a földrészekre is betelepítették, ahol a ponty nem volt őshonos, így az amerikai földrészre, Afrikába és Ausztráliába.

Kárpát-medence

Az európai ponty a Duna és mellékfolyói egyik őshonos halfaja. A Kárpát-medence vizeiben a legnagyobb gazdasági jelentőségű halfaj és a legfőbb horgászhal. (Magyarországon a horgászok mintegy 80-85%-a pontyhorgász.)^[1] Maximális mérete a régióban kb. 25–30 kg, hossza 1,2 méter.

A régióban a ponty három fő alakváltozata fordul elő, a tőponty vagy vadponty két típusa, valamint a nemesített ponty.

A nyurga ponty vagy magyar vadponty (Cyprinus carpio carpio morpha hungaricus) a Kárpát-medence vizeinek ősi vadon élő pontytípusa, amely csak itt fordul elő. Teste orsó alakú, megnyúlt, háta a tenyésztett változatokénál jóval alacsonyabb, aranyos pikkelyzetű, uszonyai vörösek. A nyurga ponty a veszélyeztetett állatfajták közé tartozik, a 20. században csaknem teljesen kipusztult. Változatai: tiszai nyurga ponty, geleji nyurga ponty, tatai acélos nyurgaponty stb.

A közönséges tőponty (Cyprinus carpio carpio morpha acuminatus) a Duna vízrendszerében a legelterjedtebb vadon élő forma. Pikkelyes, mérsékelten magas hátú tőponty. A természetes vizekben mára szintén megritkult. Változatai: balatoni sudár ponty, dunai vadponty, ráckevei dunai tőponty stb.

A tógazdasági mesterséges tenyészetekből kikerülő nemes ponty (Cyprinus carpio carpio morpha domestica) alkotja a régió jelenlegi pontyállományának közel 90%-át. Helyi fajtái igen sokféle megjelenésűek. Fajtaváltozatok: attalai tükrös ponty, biharugrai tükrös ponty, bikali tükrös ponty, dinnyési tükrösponty, szajoli tükrös ponty, hajdú T1 tükrös ponty, hajdú P1 pikkelyes ponty, hajdúszoboszlói tükrös ponty, hortobágyi tükrös ponty, hortobágyi pikkelyes ponty, varászlói tükrös ponty, mórichelyi tükrös ponty, nagyatádi tükrös ponty, szarvasi 215 tükrös ponty, szarvasi P34 pikkelyes ponty, P31 pikkelyes ponty, szegedi tükrös ponty, tatai aranysárga pikkelyes ponty, tatai palaszürke pikkelyes ponty, tatai hátpikkelyes tükrös ponty stb.

Hasznosítása

Koi díszpontyok

A ponty húsa igen kedvelt, jóízű, kissé szálkás. Az idősebb példányok azonban zsírosodásra hajlamosak.

Az első ismert pontytenyésztők az ókori rómaiak voltak, akik a halat a Duna vidékéről telepítették be Itáliába. Az ókori Ázsiában ezzel egyidőben a ponttyal közeli rokon aranyhal (Carassius auratus) háziállatként való tartása terjedt el.

A középkori Európában a ponty kedvelt böjti eledelnek számított. A keresztény szerzetesek számos országba elvitték, Nyugat- és Észak-Európa kolostoraiban pontyostavakat létesítettek. A 19. században tenyésztették ki az európai tógazdaságokban a mai nemes pontyot, amelyet 1877-ben Észak-Amerikában is meghonosítottak. Azóta világszerte számtalan fajtája alakult ki.

Az angolna

Megjelenése

Kígyószerű alakja, megnyúlt feje a kifejlett példányokra egyértelműen jellemző. Hazai halaink közül testfelépítése egyikkel sem téveszthető össze. Nálunk az 1960-as évektől telepítették. Az angolnát jó húsminősége jelentős exportcikké is tette. Mára azonban úgy tűnik, a telepítésekkor nem vették kellőképp figyelembe a faj ökológiai igényeit, ezért sok őshonos halfajunk jelentős táplálékkonkurensévé vált, másrészt az oxigénhiányra és parazitás fertőzésekre való érzékenysége miatt nagy részük ki is pusztult (például Balaton 1991-92). Átlagos mérete 60-70 cm és 1,2 kg.

Hagyományos vándorlása

A természetes környezetében élő angolna a katadrom vándorlás közismert tankönyvi példája. A kizárólagos Sargasso-tengeri ikrázás és az azt követő kikelés után az angolna lárvái hosszú utat tesznek meg részben a Golf-áramlat segítségével Európa felé, részben az amerikai kontinenshez. Az ikrából először a kb. 0,5 cm-es protoleptocephalus lárva kel ki, amely vándorlás közben alakul át 5 cm-es fűzfalevél alakú leptocephalus lárvává. Ebből a lárvából a parti vizeket elérve kb. 7 cm-es „üvegangolna” lesz. Ez az átalakulási lépés jelentős ökofiziológiai változással jár. A tengeri lárvaformák a tengervízhez képest hipozmotikusak, a táplálékkal és a testfelületen beáramló elektrolitok ellen, a kopoltyú kloridsejtjeinek aktív ionkiválasztásával reagálnak. Az édesvízbe kerülve azonban az új környezethez képest a testfolyadék hiperozmotikus szabályozására van szükség, amit azzal érnek el, hogy az átalakulás során a kloridsejtek transzportfolyamatai megfordulnak.

Az üvegangolnák felvándorolnak a folyókba és ott kifejlett „sárga angolnákká” alakulnak. Későbbi élőhelyeikre (a kontinens belsejébe) természetes, hosszú vándorlással kerülnek. (Az ember azonban manapság jelentős részüket – a vándorló ivadék tengeri folyótorkolatoknál történt lehalászása után – tavakba telepíti.) Az átalakulás itt is tovább folytatódik, az élettértől függően „hosszúfejű” mindenevő, vagy „szélesfejű” ragadozó alakokká különülnek el. Itt, az édesvizekben 2-20 évet tölthetnek. Az ivarérettség ismét mélyreható változásokkal jár: táplálkozásukat beszüntetik, bélrendszerük felszívódik, gonádjaik kifejlődnek, hátoldaluk sötétté, hasi részük világossá válik. Ezt a formát „ezüstangolnának” nevezzük. Ekkor újra elindulnak a Sargasso-tengeri ívóhelyük felé. Az ikrázás körülményeiről keveset tudunk, de valószínűleg néhány száz méteres mélységben történik. A faj érdekes vándorlási és szaporodási szokásainak oka feltehetőleg a földtörténeti kontinensvándorlásokkal hozható összefüggésbe. Az elképzelések szerint az ősi ívóhely az afrikai és dél-amerikai kontinens között helyezkedhetett el, ami fokozatosan „vándorolt” mai helye felé, ezt pedig a halak is követték. Másrészről az is feltehető, hogy az állatok az európai partoktól képtelenek megtenni ezt a hosszú utat ívóhelyükhöz, ezért a szaporulatot minden évben az amerikai kontinensről visszatérő állatok adják.

Az angolna rendszertani helye

Az angolna az angolnaalkatúak (Anguilliformes) rendjébe és az angolnafélék (Anguillidae) családjába tartozik. A rendhez tartozó fajok hasi úszói hiányoznak, testük megnyúlt. Áttetsző leptocephalus lárváik a kifejlett állatoktól jelentősen eltérnek. Pikkelyeik nagyon aprók vagy hiányoznak. Úszóhólyagjuk ősi típusú, az előbéllel légjárat köti össze. Az angolnafélék családjához mérsékelt övi vagy szubtrópusi tengeri és onnan édesvizekbe vándorló fajok tartoznak. Testük jellegzetesen megnyúlt, hengeres, kígyószerű. Háti, hasalatti és farokúszójuk összeolvadt. Vándorlásuk, ívásuk és a lárvák fejlődése egyedi módon megy végbe.

A márna

Előfordulása

Gyors vizű folyók lakója, homokos, kavicsos, márgás agyagos fenéken érzi jól magát.

Megjelenése

Kifejlett példányai testhossza 40-50 centiméter, de 70 centinél hosszabbra is megnőhet. Megnyúlt, nagyjából hengeres testű hal, de a feje fölülről, a farokrésze oldalról enyhén lapított.

Életmódja

Tápláléka férgek, rovarlárvák, csigák és egyéb gerinctelen állatok mellett, jelentős arányban tartalmaz növényi anyagokat is. A késő ősszel lehűlő vizekben kis méretű halakat is elfogyaszt.

Szaporodása

3-4 éves korában válik ivaréretté. Ívása május-júniusra esik, egy-egy nőstény 3-15 ezer 2 mm átmérőjű, sárgás ikrát rak, mely jól ragad a meder kavicsához, kövéhez. Ikrája mérgező.

A busa

Előfordulásuk

Eredeti élőhelye Kína, a Kárpát-medencében nem őshonos. A 60-as évektől végzett rendszeres telepítések miatt a magyarországi folyókban és néhol tavakban előfordul.

Megjelenése

A teste oldalról erősen lapított, közepes testmagasságú. A szájszögletből húzott vízszintes vonal áthalad a szemen. A külső megjelenése rendkívül jellegzetes, nagytestű, feje testéhez képest nagy, de a pettyes busáénál kisebb, szemei az állcsúcs vonala alatt helyezkednek el. Szája felső állású, úszói jól fejlettek, farokúszója mélyen bemetszett. Háta szürke, esetleg zöldes árnyalatú. Oldalai és hasi része ezüstös csillogású. Testhossza legfeljebb 100 centiméter.

Életmódja

Fito- és zooplanktonnal táplálkozik.

Szaporodása

A nyári hónapokban ívik (23-24 Celsius-fok), ikrái (nőstényenként 500 000-ig) szabadon sodródnak a vízben. Az ivadék eleinte állati planktonnal táplálkozik. Körülbelül 5-10 centiméteresek, amikor áttérnek a növényi planktonra, ehhez a bélcsatornájuk a testhossz 6-7-szeresére növekszik.

Az amúr

Előfordulása

Kína északi részén és Szibériában őshonos. Nevét az Amur folyóról kapta, Oroszország és Kína határfolyójáról, melynek középső és alsó szakaszán elterjedt. Tipikusan folyóvízi, ott is a meder mély, gyors sodrású részein tartózkodik legszívesebben.

Megjelenése

Rendkívül izmos, nagytestű, torpedó alakú hal. Szája félig alsó állású, nagy szemei alacsonyan ülnek, ajkai vaskosak, bajusza nincs. Háta zöldesbarna, oldala a pikkelyek fekete kontúrja miatt szürkésezüst, hasa sárgásszürke színű. Úszói kissé vörhenyesek. A tejesek mellúszói tavasszal, a test felőli oldalukon érdes tapintásúak. A méteresre megnövő amur maximális tömegét 25–30 kg-ra becsülik, általában 4–10 kg-os példányok kerülnek a halászok hálóiba.

Életmódja

Melegkedvelő faj, de alkalmazkodik az alacsonyabb hőmérséklethez is. Növényevő, édesvízi hal, föleg fonalas algákat, lágyszárú hínárféléket, idősebb korában a nádat és különféle vízinövényeket eszik. Vannak kivételek amiket szinte sohasem eszik mint például a sás a sulyom és a vízi tök. Vízi növényből naponta akár testtömege 140%-át is képes elfogyasztani (ez az adat a száraz növény nedves/élő állapotában sokkal több) de természetesen minél melegebb a víz, annál gyorsabb a tápanyagcseréje is.

Szaporodása

A víz melegsége befolyásolja a fejlődését, a trópusokon hamarabb válik ívaréretté. Normál körülmények között 4-5 évesen ivarérett ez hidegebb vizekben kitolódhat 6-8 éves korára is. Május-júniusban folyók, homokos, sóderes talajára rakja le ikráit. Az ikrák kelési ideje 32-40 óra, amennyiben megfelelő hőmérsékletű a víz (27-29 Celsius). Az apró halivadékok eleinte apró állatokal táplálkoznak és 6-10 cm hosszú korukban térnek át a növényi eredetű táplálék fogyasztására.

Felhasználása

A világ szinte minden részén felhasználják tavak, tározók, csatornák vízinövényektől való megtisztítására. Magyarországon és az USA-ban is 1963-ban honosították meg. Bár folyóvízi hal, ázsiai importja óta azonban jól alkalmazkodott állóvizeinkhez is, amit tenyésztési eljárásokkal is segítettek, és kidolgozták mesterséges megtermékenyítésének módszereit, ami azért vált szükségessé, mert eredetileg csak folyóvízben ívik. Növényevő faj, lárvái az első hetek zooplankton- és szúnyoglárva-fogyasztása után hamar rátér szinte minden vízinövény fogyasztására. Ez adja gazdasági jelentőségét is, mivel gyors és gazdaságos növekedése, jó húsminősége mellett a túlszaporodott vízinövényzetű tavak tisztítására használják. Túlszaporodása esetén azonban nagy károkat okozhat a nádasokban, ami más fajok gyakori ívóhelye.

Horgászata

A hagyományos pontycsalik többségével fogható, általában pontyozás közben akad horogra. Csaliként szóba jöhet főtt kukorica, különféle gyurmák, giliszta, de még zöld növények, nádlevelek is. Horgászatához nagy teherbírású készség használata indokolt. Szinte kihúzatja magát de, a parttól egy 2 méterre mint a torpedó úgy megy.

A dévérkeszeg

Előfordulása

Európában a gyorsabb folyású patakok és hegyi folyók kivételével szinte minden álló- és folyóvízben megtalálható, valamint Ázsiában, a Fekete-tengerben, a Kaszpi-tengerben és az Aral-tóban is előfordul.

Megjelenése

Testhossza 40-50 centiméter, de a 75 centimétert is elérheti. Átlagos testsúlya 1 kilogramm. Teste lapos és igen magas. Színe a hátán zöldesszürke, oldala csillogóan ezüstös, hasa fehér.

Életmódja

A meder mélyebb részein keresgéli szúnyoglárvákból, kagylókból, csigákból és csővájóférgekből álló táplálékát.

Szaporodása

3-4 éves korában válik ivaréretté. Április végétől június végéig a csendesebb vizű, sekélyebb öblökben vagy elárasztott réteken ívik. 100-300 000 ikrát rak le.

A sügér

Előfordulása

Eurázsiában a gyors folyású hegyi patakok kivételével, szinte minden folyó- és állóvízben megtalálható.

Életmódja

Legszívesebben a növényzet között tartózkodik. A fiatalok kisebb csapatokat alkotnak, az idősebbek egyedül élnek. A 30 cm hosszú és fél kg-os példányok ritkák. Tápláléka vegyes összetételű, elsősorban azonban apró halakból áll.

Szaporodása

3-4 éves korában ivarérett. Március-áprilisban 10-12 C hőmérsékletű vízben ívik. Páros ívó. Az ikraszemek kocsonyás anyagban csipkeszerű szalagot alkotnak, amelyet kemény aljzatra vagy vízinövényekre ragaszt. Egy-egy kifejlett nőstény 200 ezer ikrát is lerakhat. Ezután a szülők elhagyják az ívóhelyet. Az ivadék 2-3 hét alatt kel ki.

Horgászata

Legjobban gilisztával csalizott horogra kap, a nagyja haldarabra vagy csalihalra is.

A balin

Előfordulása

Európa nagyobb folyóiban és a Volgán, csatornákban és állóvizekben honos. Nyílt vizekben csapatosan él. A balin valamennyi nagyobb folyó, illetve állóvizünkben megtalálható (Duna, Tisza, Körösök, Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó). Nyíltvízi ragadozó hal, zsákmányát a felszín közelében ragadja meg. Folyókban kedveli az erősebb áramlású részeket, kőruganyok, kőgátak a sodrását, illetve duzzasztóművek oxigén dús alvizét. Tavakban elsősorban a nyíltvízen tartózkodik, innen rabol a nádtisztásokon bandázó kishalakra. Sokszor csapatokban vadászik, egy nagyobb balincsapat bekerítve ront rá a kishalakra.

Megjelenése

Teste torpedó alakú, áramvonalas. Színe, hátoldalon grafitszürke, oldalán ezüstösen csillogó, hasa fehér. Teste kissé síkos, borét apró pikkelyek fedik. Úszói erőteljesek, nagyok, főleg a farok úszó, amely e vízben a gyors haladást teszi lehetővé színük palaszürke. A hátúszója nagy első sugara kemény, ha a balin a felszín közelében úszik, gyakran kilátszik a hátúszó hegye a vízből, mintegy barázdát húzva. Innen lehet tudni, hogy a balin a felszín közelében vadászik. Feje nagy, szájnyílása csúcsba nyíló, mélyen bevágott, alsó ajka kampósan végződik. Mivel fogai nincsenek, áldozatát egyetlen szippantással nyeli el, sőt előfordul, hogy a balin az orrával kiüti a vízből a kishalat, s mikor az bódultan visszaesik, akkor kapja el. Érzékszervei rendkívül fejlettek, oldalvonala kitűnően érzékeli a vízben a rezgéseket, szeme nagy szemgyűrűje citromsárga.

Testhossza 70-80 cm is elérheti. Legnagyobb testsúlya 6-7 kilogramm.

Életmódja

Az ikrából kikelt ivadék az első napokban planktonikus szervezeteket fogyaszt, később áttér az alsórendű rákokra (Diatoma, Gammarus pulex, Daphnia). Ezután főleg vízre pottyanó rovarok és kisebb halivadékok szerepelnek étlapján, csak később tér át a ragadozó életmódra. Kis halakra, elsősorban küszökre vadászik,de a kifejlett példányok ragadozó mivoltuk ellenére szívesen fogyasztják a vízbe eső rovarokat és lepkéket is.Főleg tiszavirágzáskor figyelhetünk meg nagy balincsapatokat, amint a víz felett repülő kérészt kapkodják.

Szaporodása

3-4 éves korában válik ivaréretté. Márciusban kezdi az ívást. Sóder- vagy homokpadokra, esetenként gyökerekre rakja 300-400 000 ragadós ikráját.

A süllő

Elterjedés

Közép- és Kelet-Európában elterjedt faj, de másfelé is betelepítették. A Kárpát-medence vizeiben őshonos.

Élőhelye

A nem túlságosan gyors folyószakaszokon és a jó oxigénellátottságú állóvizekben egyaránt jól érzi magát. Jól alkalmazkodik a sókoncentráció változásához, így félsós, torkolat közeli tengeröblökben is megél. Elkerüli viszont a laza üledékkel fedett mederrészeket és az elmocsarasodó vizeket. A kis folyóknak inkább csak a torkolatában fordulnak elő a befogadó nagyobb folyóból felúszó fiatal példányok.

Megjelenése

Erősen megnyúlt, oldalról összenyomott, aránylag alacsony hátú hal. Feje nagy, szintén oldalról lapított, orrhossza jóval meghaladja a szem átmérőjét. Csúcsba nyíló szája is nagy, fölső állkapcsának vége eléri a szem hátsó vonalát, esetleg azon is túlér. Szájában erős fogak ülnek, melyek között nagyobb, a többi közül kiemelkedő ebfogak is találhatók. Két hátúszója közül az elsőben 13-17 tüske, a másodikban 19-24 elágazó sugár számlálható. Farokúszója jól fejlett, a széle mérsékelten bemetszett. Anális úszója rövid, benne 11-13 osztott sugár van. Hasúszói a mellúszók alatt, de azoknál kicsivel hátrébb foglalnak helyet. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 80-100. Zöldesszürke alapszínét szabálytalan alakú és elrendeződésű sötétebb harántsávok mintázzák. A nagyobb példányok 50–60 cm hosszúak, de egy méternél nagyobb is lehet.

Hasonló fajok

Nagyon hasonlít hozzá legközelebbi rokona, a kősüllő, de az kissé zömökebb, szája kisebb - fölső állkapcsának vége legfeljebb a szem középvonaláig ér -, kifejlett példányainak nincsenek ebfogai, és oldalán a harántsávok határozottabbak. A sügér teste még zömökebb, és első hátúszója végén fekete foltot visel.

Táplálék

Az adott vízterületen gyakori halak közül válogatja táplálékát, nem annyira faj, mint inkább méret alapján szelektálva közöttük, a kisebb méretűeket részesítve előnyben.

Szaporodás

Ivarérettséget 3-4 éves korban éri el, március-áprilisban szaporodik. Tavasszal a hímek a fél méternél mélyebb, kemény aljzatú vizeket keresik fel, ahol a fészeknek alkalmas növényzetet - folyóknál az elöntött hullámtéri vegetációt vagy a parti fűzfák kimosott gyökérzetét - letisztogatják. A nőstények erre rakják ikrájukat, amelyet a megtermékenyülés után a kikelésig őriznek. Az ikraszemek átmérője 1-1,5 mm, számuk testtömeg-kilogrammonként körülbelül 180 ezer.

Kárpát-medencei elterjedése, jelentősége

Legértékesebb és legkeresettebb halaink egyike. Részesedése a halász- és horgászzsákmányban egyaránt jelentős, tehát vizeink süllőállománya gazdasági szempontból is igen komoly értéket képvisel.

Magyarországon a legkisebb kifogható méret 30 centiméter. Tilalmi időszak március 1-től - április 30-ig van.

A harcsa

Magyar nevei; folyami harcsa, leső harcsa, pozsárharcsa, pumaharcsa, sárgaharcsa, szürkeharcsa.
A harcsa néhány ázsiai rokonával együtt, csupasztestű, termetes hal. Hátúszója rövid és tüskétlen, alsóúszója hosszú, szája széles és alsó állkapcsán sorokba rendeződött kapófogak vannak, amelyek kicsiben a gereblye fogaihoz hasonlítanak. A leső harcsa Európa legnagyobb édesvízi hala.
Heckel és Kner szerint a Dunából néha 3 m hosszú és 200-250 kg súlyú példányokat is halásznak.
Ilyen harcsaóriásokat újabban már csak elvétve fognak. Vogt 1894.-ből leír egy nagy példányt, amelyet a Bieler-tóból halásztak ki. Ez 68 kg-os testsúly mellett 2.20 m hosszú és 1.2 m kerületű volt. Ez a példány valóságos törpe volt ahhoz képest, amelyet a háború alatt a Szerb Duna-szakaszból halásztak ki.
A megszállás ideje alatt kiadott "Belgrader Nachrichten" közölte, hogy 1916. őszén Visznica mellett a Dunából egy 4 m hosszú harcsát fogtak, amely 120 kg-ot nyomott. A Tiszában harminc esztendő óta nem fogtak akkora harcsát, mint Bitó János szegedi öreg halászmester legényei 1929. december 23-án.
A tiszai harcsaóriás a vasúti hídnál került bele az ú. n. lapsolóhálóba. Súlya 105 kg volt. Erről a hatalmas állatról 1930. februárjában Gelei József egyetemi tanár előadást tartott a Szegedi Egyetem Barátainak Természettudományi Szakosztályában. Gelei professzor az óriási harcsa koponyáját megszerezte intézete számára. Csak a feje 25 kg-ot nyomott, a koponyájának súlya pedig lehúsolva 17 kg. A szegedi harcsa teljes testhossza 247, derékbősége pedig 118 cm-re rúgott. A kopoltyúfedő csontjain és a csigolyákon látható növekedési vonalak alapján Gelei megállapította, hogy a szegedi óriásharcsa 23 esztendős volt.

A hátúszóban 1 kemény és 14-17 puha, a mellúszóban 1 tüskés és 14-17 puha, a hasúszóban 11-13, az alsóban 90-92, a farokban 17-19 puha sugár számolható meg. A lesőharcsa Svédország déli részétől kezdve egész Közép és Kelet-Európában, továbbá Nyugat-Ázsia egy részében elterjedt, helyenként azonban hiányzik, így pl. a Rajna felső szakaszából, a Weserből, Nagy-Britanniából, Francia és Spanyolországból, Portugáliából, továbbá Itáliából. Különösen gyakori az Al-Dunán, de előfordul a felső szakaszban, valamint a Duna mellékfolyóiban és a velük összefüggő tavakban is.
Hazánkból a következő előfordulási helyeit jegyezték fel: Balaton, Dráva, Szamos, Maros (Heckel), Duna, Körös, Tisza, Vág, Mura (Petényi), Berettyó, Bódva, Fertő, Ipoly, Kraszna, Latorca, Olt, Rába, Sajó, Szernye, Zagyva (Herman O.). Elsősorban halakra vadászik, de szívesen megeszi a rákot, a békát, a vízimadarat, és általában mindent, amihez csak hozzá juthat. Sokan állítják, hogy bajszát csali gyanánt használja. Falánkságáról Vogt következő leírása nyújthat fogalmat: , a böjti időszakra egy tágas tóba több mázsa nemes hal közé egy kis harcsát telepített be. Amikor a tavat néhány hónap múlva le akarta halászni, csak a harcsát találta meg, amely összes lakótársait kipusztította és 20 kg súlyos lett…"

A csuka

Előfordulása

Európában, Oroszországban és Észak-Amerikában honos. Az Alpokban 1500 méterig felhatol. A Balti-tenger brakkvizeiben is él. Magyarország vizeiben is honos ragadozóhal.

Megjelenése

Teste hosszúkás, erőteljes, színe halvány ezüst-aranyostól az olajzöld alapon arany foltos változatokig terjedhet, finoman pikkelyezett, halványan csíkozott, erős hátúszója teste hátsó részén van. Szája hosszúkás, lapított, mélyen vágott, kemény, alsó állkapcsa túlér a felsőn. Szájában tűéles fogak helyezkednek el. A hím testhossza maximum 100 centiméter, a nőstényé maximum 150 centiméter.

Életmódja

Télen nem vermel, így a csuka lékből is horgászható. Kiválóan lát a vízben, szeme rendkívül érzékeny. Tápláléka vegyes, szinte mindent megeszik, ami a vízben él, mozog. Főként apróhalat (például keszegeket), nemeshalak nálánál kisebb példányait, azonkívül a fiatal víziszárnyasokat, valamint rákot, békát, sőt kígyót és a vízbe merészkedő apróbb emlősállatokat is elkapja. Kedvence mégis a küsz, amelyből töménytelen mennyiséget képes elfogyasztani. Saját faját sem kíméli; a nagyobb csukák felfalják a kisebbeket, a szülők saját gyermekeiket, az egyívású kis csukák között pedig a növésben elmaradtak hamar az erőteljesebben fejlődő testvéreik konyhájára kerülnek. Ha úgy hozza a helyzet, a vízből kiugorva még a nagyobb rovarokra, például szitakötőkre, kérészekre is rárabol. Falánk ragadozó, áldozatára lesből, takarásból támad, a táplálékállat elragadása rendkívül gyors, és a csuka nem hibázik. Szájából, kissé hátra, befelé hajló fogai közül gyakorlatilag nincs menekvés. A zsákmányhalat a farkánál kapja el, majd megforgatja a szájában, és fej felől nyeli el. Gyomornedve olyan erős, hogy a lenyelt acélhorgot is képes elbontani, megemészteni.

Szaporodása

Ívása február-március körülre esik, amikor is a sekély partmenti, növényekkel, gyökerekkel sűrűn benőtt helyeken rakja le ikráit. Az ikra körülbelül 3 milliméter átmérőjű és ragadós. A nőstények testkilogrammonként 40 000-45 000 ikrát raknak. A pár nap (10-30 nap) múlva ezekből kikelő lárvák életük első szakaszát itt a sekélyben töltik, ahol először zooplanktonokra, majd kisebb vízibolhákra és egyéb ízeltlábúakra vadásznak. 3-5 centiméteres korukban kezdenek el a mélyebb, de növényekkel sűrűn benőtt részekre húzódni, majd átállnak a főként apróhalakból álló táplálkozásra.

Horgászata

Horgászatánál drótelőkét kell alkalmazni, mert a fogai átmetszik a műanyagzsinórt, a zsákmányejtés esetén a horog szájfeszítő segítségével távolítható el, mert a harapása veszélyes. Nagyobb példányai esetlegesen, ritkán fürdőzőket is megharaphatnak, sekélyebb vizekben. Nyáron kedveli az álló, illetve lassan folydogáló holtágakat. A felmelegedett vizekben nyáron bőséges táplálékhoz jut, az apróhalakat szívesen fogyasztja kedvére. növekedése ilyenkor gyors, 5 nyaras korára elérheti az 5 – 8 kilogramm méretet is.

Emberi táplálékként kedvelt, rendkívül tiszta, fehér húsú, ízletes, de szálkás hal. Húsminőségét befolyásolhatja a víz tisztasága, melytől kedvezőtlen esetben iszapízűvé válik (a táplálékként elfogyasztott kishalak ízét veszi át).

Méretkorlátozás alá esik(országosan 40 centiméter, melytől helyenként eltérhetnek). Fogási tilalmi idő az ívás ideje, február 15-március 31.